Hogyan legyünk egységben önmagunkkal?

//Hogyan legyünk egységben önmagunkkal?

Hogyan legyünk egységben önmagunkkal?

Ismét egy különleges vendéggel volt lehetőségem kapcsolódni, és olyan témákat feszegetni, melyek elemi fontosságúak minden ember életében. Majoros Melindával, az én szememben egy igazi nőiség szakértővel, egy női szertartás vezető tanfolyamon volt alkalmam először találkozni, ahol mint tanító volt jelen. Ott egy nagyon fontos és egyszerű, de annál értékesebb üzenetet kaptam tőle, mégpedig: „Erika lélegezz!” Mennyire egyszerű, és nagyszerű ez, igaz? Ez már többször visszaköszönt az életemben és erre azóta is igyekszem tudatosan figyelni.

Nagyon régóta téma az életemben a harmónia, az egység megtalálása. Hiszen aki rákap ennek az állapotnak az ízére, az nem igen szeretné elengedni, mindig újabbat és újabbat kérne belőle. Na de hogyan érhetjük el a legkönnyebben és mik lehetnek az útvesztői?

Induljunk is ki a legelejéről. Mi a különbség az egyensúly és a harmónia között?

Ez a két szó, szinte szinonimaként terjedt el a mindennapi használatban, de fontos, hogy különbséget tegyünk köztük. Melinda szerint egyensúlyról akkor beszélhetünk, ha az életünkben mindenből ugyanannyi van, bár ha jobban belegondolunk ez nem biztos, hogy célravezető. Hiszen kicentizni, hogy ugyanannyi mozgás, alvás, evés, tevés, alkotás legyen akár egy napban? Itt legtöbbször hamar kibillenünk, és akkor rögtön következik az önhibáztatás.

Ezért jobb, ha e helyett harmóniára törekszünk, és megnézzük, HOGY NEKÜNK MI A JÓ. Hiszen néha akkor érzem magam egységben és harmóniában, ha elvonulok csendben és senkihez se szólok, máskor meg a tűz minőségét megélve, pezsegve és alkotásban. Ne egy külsőleg elvárt rendszerhez, normához hasonlítsuk magunkat, hanem mindig befelé figyelve, saját testünk és lelkünk hívásaira reagálva cselekedjünk.

Nézzük is meg, hogy mi is kell ahhoz, hogy elérjük ezt a vágyott állapotot?

1.A harmónia megtalálásának első lépcsője az ÖNSZERETET. Erről a témáról már én is sok platformon beszéltem, hiszen rendkívüli fontossággal bír az önismerethez vezető úton. Erre hozott Melinda egy szuper gyakorlatot, amit nektek is szívből ajánlok.

Tudjátok, hogy számomra a reggeli gondolatok az egyik legfontosabbak, legmeghatározóbbak, ezért minden reggel leírom őket egy füzetbe. Segítenek megvilágítani a bennem éppen zajló folyamatokat, érzéseket és az álmaim még megoldásokkal is szolgálhatnak. Hogyan tudom a reggelemet, a testem és a lelkem szeretgetésére fordítani, önszeretet tanulni? Gondolj bele, hogy felkelsz, kinyitod a szemed, és kis cetliken olyan üzenetek fogadnak, mint hogy: „Különleges vagy”, „Jó anya vagy” vagy „Ma is szuper dolgokat fogsz véghezvinni!” Hát nem csodálatos? ☺️

Próbáljátok ki ti is! Nem kell hozzá más, csak pár pozitív állítást, vagy gondolatokat kis cetlikre leírni és jól látható helyre kiragasztani. Szuper lesz, majd meglátjátok. ☺️

2. A harmónia elérésének következő lépcsője a gondolataink megtisztítása.

Reggel felkelünk, és a fenti gyakorlattal megalapozzuk a napunkat, a pozitív gondolatok, kérdések, elkezdik beragyogni a napunkat. De aztán felszállunk a bkvra, találkozunk a főnökünkkel, netán beszélünk telefonon valakivel, aki épp készül ránk zúdítani minden problémáját. A reggeli harmónia pár perc alatt el is múlik, és kezdetét veszi letargia, rosszkedv. Jönnek a testi tünetek, fejfájás, hasfájás, reflux. Mit tudunk ezek ellen tenni?

Tudatosan és éberen élni a mindennapjainkat. Tudatosan nézni az akció filmet, és még jobban figyelni miközben a social media felületeket pörgetjük. Az Access Consciousnesstől kaptam egy csodás mondatot, ami azóta is velem van folyamatosan, és segít a éberségben maradni, még pedig: Ha jön egy érzés és egy félelem, akkor először feltenni a kérdést, hogy: “kié, miéz ez?” Majd mivel az esetek 90.95%-ában nem a miénk, ezért vissza is küldhetjük ezzel a mondattal, „Vissza a feladónak a tudatossággal együtt”.

Ez a csodás mondat már a fejfájásomat is többször elmulasztotta. Nem kell magunkra vennünk más fájdalmait, nehézségeit! Ha azt érezzük, hogy ez a helyzet állhat fenn, mondjuk a fent leírt mondatot, és csak figyeljünk, amíg tisztul a kép! Ez azért is egy gyógyító mondat, mert nem csak az én gondolataimból szedi ki gyökerestül a negatív energiákat, de egyfajta figyelmeztetés lehet annak is, akitől kaptam őket. Ilyenkor ez visszamegy a feladónak, de már tudatossággal, éberséggel együtt!

Hiszen amit gondolok, az teremti a jövőmet, ezért is fontos folyamatosan megtisztítani és tudatosan élni. Ha ezt a két lépcsős gyakorlatot elsajátítjuk, egy fokkal közelebb kerülhetünk a harmónia állapotának többszöri eléréséhez. De fontos tudatosítani, hogy az egység elérése, olyan mint az önfejlődés, mindig van és lesz min dolgozni. Ennek elérése nem állandó, hanem egy folyamatosan hullámzó, áramló dolog.

Minél hosszabb ideig fenntartott harmóniát és egységet kívánok Nektek is önmagatokkal!

A Majoros Melindával folytatott beszélgetés megtalálható az Énidő Youtube csatornáján és a podcast alkalmazásokon is.

 

By | 2018-11-21T10:53:56+00:00 október 16th, 2018|Rólam|0 Comments

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!