Haj-ajj… A foltom és én

//Haj-ajj… A foltom és én

Haj-ajj… A foltom és én

Brandon Bays, Belső utazásnak nevezett módszerével való megismerkedésem egyik oka, a saját lelkem gyógyítása volt. Mikor aztán nemrég lehetőségem nyílt beszélgetnem vele az Énidő csatornán, újra hatalmas megerősítést kaptam a saját dolgommal kapcsolatban, és ezt szeretném most megosztani veletek. Hátha sokatok, ha nem is ugyanezzel a kérdéssel, de hasonló testi tünettel küszködtök, amin a most leírtak segíteni tudnak.

Korábban már egyszer megtörtént, olyan jó 15 évvel ezelőtt, de akkor sehol nem voltam még a saját utam kapcsán. Történt ugyanis, hogy kihullott hajam egy konkrét foltban. Indult is a góckutatás, volt minden, amit csak orvosilag el lehet követni, nőgyógyász, fogorvos, vérvétel… aztán a vérvétel kapcsán ki is derült, hogy vashiányom van és az okozhat ilyet, szóval kaptam megfelelő vasat, folsavval együtt, és mivel anyukámnak is volt korábban komolyabb vashiánya is, rögvest mondták, hogy nem meglepő és ezzel el is volt intézve. Majd egy jó félév-év múlva, igazából eléggé észrevétlenül vissza is nőtt a hajam.

Aztán most tavasszal, húsvét magasságában egyik nap csak fésülködés közben megint megpillantottam egy 20 forintos nagyságú foltot, ráadásul a választékomban, talán ugyanott, ahol sok évvel ezelőtt. Gyakorlatilag egyik napról a másikra kellett ennek megtörténnie, hiszen ott van a választékom, ez biztosan feltűnt volna.
Sokkot kaptam, levert a víz.. Na tessék, itt egy újabb dolog, egy újabb jel, amivel foglalkozni “kell”. Nincs még elég dolgom, most aztán megint egy újabb megoldandó feladat! Ráadásul ugye most már teljesen másképp tekintek az ilyen kihívásokra. A test már pedig jelez és egyre erősebb, feltűnőbb jeleket küld! Vajon mi lehet ez? És miért? És egy csomó kérdés cikázott a fejemben. De gondoltam, hogy elmegyek egy vérvételre és akkor megint biztosan kiderül, hogy vashiányom van, és majd szedek vasat, de most már ennek akkor is a végére járok!
Persze azért gyorsan rákerestem a vashiány lelki eredetére, és az is passzolt az aktuális állapotomhoz és az aktuális témáimhoz is! A vashiány kapcsán arra is gondoltam, hogy amióta spirálom van, jobban is vérzek, és az is okozhatja, hogy jobban kiürült a vas a szervezetemből az elmúlt fél évben. De tényleg ki is vetetem, minek is van az ott??

Aztán kezdtem elmerülni a fejem tetején tátongó folt lelki gyökerének a kutatásában. Haj? Mit is szimbolizál nekem a haj, vagy a hajam elvesztése pontosabban? Összefüggésben van a gyökerekkel, hogyan vagyok én a gyökereimmel? A nő haja, az életereje, ráadásul én tényleg csodás hajkoronát kaptam, amit sokáig talán nem is tudtam kellőképpen értékelni, vörös is volt, hullámos is, oroszlános és miegymás.

Ráadásul a választékomban? Válaszúthoz érkeztem? Mi között kellene választanom? Számtalan kérdésem volt magam felé. Mondhatnám, hogy most aztán tényleg kérdésben voltam magammal. Honnan jövök és hova tartok, Mik a gyökereim? Tényleg tisztában vagyok én a gyökereimmel? És akkor elindult a családfa tovább kutatása. Voltak hiányosságaim nagyszülői fronton is bőven, dédnagyszülői vonalon meg még inkább. Mentem is beszélgetni a még utolsó élő nagymamámmal, sokat a gondolataimban volt a már elhunyt nagymamám és a szavai.
Ráadásul a női szertartásvezetői képzésben is jött fel a bölcs nagymamai vonal rendesen.

Minden adott volt és minden egy irányba mutatott. Kiderítettem, hogy az üknagyszüleim még francia nemesekként érkeztek ide, de aztán a következő generációra már semmit sem tudtak hagyni, és ez a dédnagymamámban olyan törést hozott, ami talán nem is volt tudatos, de több hangolódásomban is feljött, hogy olyan szinten lezárta ezt a nemesi vonalat magában mintha ez soha nem is lett volna. Ő még tudta, de gyerekeinek, így a nagymamámnak már egyáltalán nem adta át ezt a tudást és ezeket a minőségeket. Megszakadt ott és akkor valami, és én ebben az életben esélyt kaptam rá, hogy ezt felhozzam, megdolgozzam, sőt, egy párkapcsolat útján, fordítsak rajta, és meg is éljem ezt a minőséget. Olyan mintha most kerültem volna vissza a “helyemre”, és ezt tényleg idézőjelesen mondom. Így már nem véletlen, hogy ennyire otthonosan mozgok egy csodás villában, és nem idegen tőlem egy teljesen más kultúra családjával, családjában élni és integrálódni, sőt még élvezni is azt!

Életem során rengetegszer megkaptam már, hogy mennyire arisztokratikus vagyok, akár helyzetekben, akár kinézetben. Így egy csomó minden értelmet nyert! Aztán egy másik szertartáson is ez a téma jött fel, és hogy merjem felvállalni önmagam és a csodás női erőmet, és a külső szépségemet is! És hogy higgyem el, hogy nem vagyok túl sok, és igen, nagyon nagy hatással vagyok az emberekre, a környezetemben gyógyulnak az emberek és ezt merjem felvállalni, és igen, a külső szépséggel és annak a felvállalásával is dolgom van! Ezt is mutatja most ez a folt.

Ne értsetek félre, ez nem azt jelenti, hogy orvosilag nem jártam végig mindent ezzel kapcsolatban, voltam megint nagyon részletes vérvételen, nőgyógyásznál, fogorvosnál, 3 különböző ultrahangon és hála Istennek, minden negatív lett, a vasam is jó. Na erre mit szoktak mondani azt orvosok? Hogy autoimmun betegség…na de mi nem az? Amikor egy-egy témával önmagunk ellen fordulunk! Pontosan ez történt az én esetemben is, csak első lépésnél még a dédnagymamánál. Egyébként azon meglepődtem, hogy az autoimmun betegségek kapcsán azt mondta nekem az orvos, hogy ezekkel kapcsolatban el szokták ismerni, hogy 25% eséllyel lelki eredetűek. Tehát köszönöm ennek a doktornőnek, hogy legalább egynegyed részben meghagyta nekem, hogy dolgozzak a témán!

Kutatásaimban, hangolódásaimban, több terápiámban, ráadásul a belső utazás alkalmával is, a nagymamám és a dédnagymamám és a bennük lévő törés, a női vonalunk lezárása, blokkolása, majd az általam való feloldás lehetősége, jött fel, és minden eszköz ezekre a témákra világított rá.

Jelentem azóta nő a hajam, ellenben, hogy mindig emlékezzek erre a vonalra, az őseimre, a felmenőimre, ott teljesen fehér hajam nő. Na ilyen se mindenkinek van, mondta anyukám! 😊 Így igaz, már látom benne az értéket és a szépséget! Folyamatosan csekkolom magamban ezt a témát, hogy van-e még vele dolgom! És ki tudja, még az is lehet, hogy visszaszíneződik!! Milyen érdekes az élet, hogy kellenek ezek a figyelmeztető jelek, és hogy igenis mindig kérdésben legyünk!

Miért kellene beletörődnünk abba, hogy genetikailag nagyobb esélyünk van bizonyos betegségekre? Lehet, hogy nagyobb esélyünk van rá, de mivel ismerjük ezeket a betegségeket arra is van lehetőségünk, hogy a lelki okait, a lelki vonatkozásait magunkon keresztül gyógyítsuk. Mert igenis, ha mi gyógyulunk, azzal az őseinket és a gyerekeinket is gyógyítjuk! És ha valamit érdemes kiemelni, akkor ezt biztosan, hogy miért is jó az önmunka, nem csak magunkért tesszük, hanem a gyerekeinkért is, hogy nekik azokon a témákon már lehetőség szerint ne kelljen dolgozni.

Nemrég volt szerencsém részt venni Brandon Bays 3 napos intenzív eseményén, Pozsonyban, ahol sikerült tovább vinni ezt a témát (is). Hamarosan ezt az élményt is megosztom majd veletek.

Addig is ha kíváncsiak vagytok a Brandonnal készült interjúmra, itt tudjátok megnézni:

By | 2018-11-07T19:17:34+00:00 november 7th, 2018|Rólam|1 Comment

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!

One Comment

  1. […] Home/Rólam/Lány, anya, királynő vagy banya? Vagy mind egyszerre? Előző […]

Comments are closed.