Hogyan vagyok az önbizalommal?

//Hogyan vagyok az önbizalommal?

Hogyan vagyok az önbizalommal?

Felemelő érzés olyan nőtársakkal beszélgetni, akik őszinték, hitelesek, beleállnak az útjukba, és egy értékes üzenetet megfogalmazva inspirálnak minket. Szkiba Zsuzska pont ilyen személy! Fő üzenete a „Fogadd el magad!”, amiből a Libri gondozásában egy könyv is született. Bevallom töredelmesen még én sem olvastam, de Zsuzska egyedi üzenettel dedikálta nekem a beszélgetésünk után és a nyaraláshoz elkészített holmik közé már be van készítve!😊

Zsuzska is hosszú utat tett meg, hogy elérje a mostani állapotot, ahol már nem csak magának, hanem másoknak is tud segíteni az egészséges önbizalom megtalálásában. Szerintem mindenkinek van dolga az önbizalmával, egy szupermodellnek ugyanúgy lehetnek önértékelési problémái, mint egy molettebb nőnek. Én is, akiről mindenki azt gondolja, önbizalomért nem kell a szomszédba mennem, küzdök ezzel. Pedig tudtam, éreztem, hogy szeretet vesz körül gyerekkorom óta, mégis időnként érzem a hiányát. Készültem rá, hogy a Zsuzskával való beszélgetés alatt „coming out”-olok és elmondom, ami bennem zajlik a témával kapcsolatban, és ahogy beszéltem róla, megint azon kaptam magam, hogy megváltozik a hangom. Mintha alig tudnám kimondani a szavakat. Valahogy amikor mélyről, valami igazán személyes dolgot osztok meg, ez történik. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire egyben jár test és lélek, mennyire hatnak egymásra. Ha elmegyünk sebészhez, edzőterembe, kozmetikushoz, fodrászhoz, akkor miért ne foglalkoznánk a lelkünkkel is? Miért ne kérnénk akár segítséget? Miért ne lehetne ez az alap?

Az egészséges önbizalom felépítése is, mint végső soron minden út, önismerettel kezdődik, ezt nem lehet és nem is érdemes megkerülni. És itt ér össze Zsuzska és az én üzenetem, hiszen nincs önbizalom önismeret nélkül. Zsuzska számos ötletet, módszert osztott meg velünk, amik mind-mind hozzájárulhatnak az egészséges önbizalmunk kialakításához. Számomra a beszélgetés fő üzenete annak tudatosítása, hogy Te örök életedre ott leszel magadnak, ez az egyetlen biztos sírig tartó kapcsolatod. A párod, az anyukád, a barátaid, a gyerekeid mind elmehetnek, szakíthatnak, távolságba kerülhetnek, de az a nő, aki a tükörből visszanéz rád, mindig ott lesz veled! Ezért is érdemes magadra több időt szentelni, hogy jól érezd magad a bőrödben, hogy megismerd magad, hogy töltekezz! Tudjátok, ezt sokszor szoktam hangsúlyozni, hogy az elején még esetleg csak szánod az időt önmagadra, de egy idő után már szenteled. (Ahogy leírom ezt a mondatot, rögtön el is mosolyodom, hogy mennyire kifejező a magyar nyelv, milyen szépen árnyalja a különbségeket a szánás és szentelés között!😊)

És ne felejtsd el, hogyha Te jól érzed magad a bőrödben, ha Te szereted önmagadat, akkor másoknak is több szeretetet tudsz adni. A szeretteid megérzik ezt, és ennek hatására ők is elkezdenek még jobban visszatölteni.

Régóta figyelemmel követtem Zsuzska munkáját, de személyesen először egy rendezvényen találkoztunk, ahol egyből éreztük, hogy van dolgunk egymással. Azóta Zsuzska is eljött velem beszélgetni egy jót, és én is voltam nála egy facebook élő bejelentkezésen. Persze reményeim szerint még ennek nincs vége, és az utunk keresztezi egymást a jövőben is. Az Énidő csatornán megnézhetitek a Zsuzskával készült szuper jó hangulatú, inspiráló beszélgetést. Bízom benne, hogy Ti is legalább annyira élvezitek majd, mint én.😊

Szeretettel,

Erika

By | 2018-07-30T07:05:16+00:00 július 30th, 2018|Rólam|0 Comments

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!