Legyen ÉNIDŐ már a fogmosás is!

//Legyen ÉNIDŐ már a fogmosás is!

Legyen ÉNIDŐ már a fogmosás is!

Az Énidő.hu szakértői csapatának alakulásakor nagyon fontosnak tartottuk, hogy olyan szakemberekkel dolgozzunk együtt, akikhez, ha az élet bármilyen területen is merül fel a kérdés, lehessen fordulni. Már akkor tudtuk, hogy csapatunkból a mosolyért felelős szakember sem hiányozhat, azaz a fogorvos.  🙂

Az Énidő.hu csapatának hitvallása, miszerint szentelj magadra minőségi időt, ami Téged tölt, kikapcsol vagy épp ellát energiával, amit szívesen teszel, ahol magad vagy épp azokkal lehetsz akikkel szeretsz.

Így hát, amikor megkaptuk a felkérést, hogy csatlakozzunk az Orbit szájhigiéniai edukációs kampányához, ahol különös hangsúlyt fektetve a gyermekek megfelelő száj- és fogápolási szokásaira, illetve a prevenció fontosságára, helyt kap idén az SOS Gyermekfalvak, illetve a 8. Gyerek ARC pályázat és kiállítás támogatása is. A széles körű aktivitás célja az egészséges és boldog gyermekmosoly elősegítése.

6 éves kisfiammal, Rubennel már az első fog kibújásánál elkezdtük a mi kis közös fogmosásra szentelt MIIIDŐ-nket. Fontosnak tartottam már pici korától kezdve, hogy a fogait és a száját rendesen ápolja, de tudtam, hogy mindezt csak játékosan tudom elkezdeni vele. Bevallom, hogy nagy segítségemre volt a fognyűvő manócska meséje is, amit mára már kívűlről mesél ő maga is :).  Ahogy nőtt, úgy egyre többet meséltem neki a szájhigiénia fontosságáról, a fogak helyes ápolásáról, a tejfogakról, majd a csontfogakról, és a mosoly erejéről. Sőt, már kétszer jártunk fogorvosnál is, hogy ismerkedjen a közeggel és tényleg megtanuljunk helyesen fogat mosni. A legújabb élményünk mégis, hogy lett 4 új csontfoga és ezt követően kiesett az első tejfoga. Már el is felejtettem, hogy ez micsoda öröm tud lenni, így már a fogtündér is az életünk része lett és nagyon várjuk, hogy mikor jön legközelebb. 🙂

Orbit - Rubi Orbit - Rubi&Erika

Csatlakozzatok Ti is az Orbit szájhigiéniai oktató kampányához, melynek célja a magyar lakosság, azon belül is a gyermekek megfelelő és informatív tájékoztatása a körültekintő szájhigiéniával kapcsolatban, valamint az SOS Gyermekfalvak Magyarország támogatása.

Hogy – hogyan tudtok segíteni?

Április 1. és június 30. között minden megvásárolt Orbit rágó termék után az Orbit, mint az SOS Gyermekfalvak elkötelezett támogatója 1 Ft-tal támogatja az SOS Gyermekfalvakat. Ezáltal nem csak a saját, de a rászoruló gyermekek mosolyáért is tehetünk. A gyerekek pedig rajzaikkal tudnak kapcsolódni a kampányhoz. Minden a 8. Gyerek Arcra beérkező rajz után az Orbit 500 Ft-tal emeli az SOS Gyermekfalvaknak juttatott támogatási összeget.

Minden további információt megtalálsz a 8. Gyerek ARC pályázatáról és a kiállításáról az alábbi linken:

http://www.arcmagazin.hu/hirek

Orbit kampány

By | 2017-06-16T14:44:34+00:00 március 21st, 2016|Tudatos életmód|0 Comments

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!