Biztos, hogy mindent tudunk már a gyermekünk fogápolásáról?

//Biztos, hogy mindent tudunk már a gyermekünk fogápolásáról?

Biztos, hogy mindent tudunk már a gyermekünk fogápolásáról?

 

IMG_1308

 

Őszintén mondom, hogy nálunk, ami fogmosás terén a legjobban működött a közös fogmosáson túl – ami bizonyítottan a fogmosás hosszát is igencsak megnöveli az én fiam esetében – az a Fognyűvő Manócska történetének alapos ismerete volt. 🙂 Ruben ezt kívűlről ismeri, és már volt, hogy az oviba is bevitte, hogy “felolvassa” a többieknek is!

 

 

De mutatom is Nektek Dr. Nochta Lilian fogorvosunk szájápolási tanácsait és felvetéseit…Vegyük fontolóra!

 

 

Kedves Szülők!

Engedjétek meg, hogy írjak Nektek pár okosságot, észrevételt.:)

Sajnos mi a fogorvosok, gyermek fogorvosok többsége még mindig azt látjuk, hogy a kicsik, kiskamaszok, kamaszok fogápolásában súlyos hiányosságok vannak. Amivel találkozunk néha elkeserítő és nagyon szomorú!

Ahogy már korábbi bejegyzésekben írtam, a szülői felelősség itt is, mint sok más területen hatalmas!

Sok szülő még mindig nem tudja, hogy a gyermekeket segíteni kell megtanítani helyesen fogat mosni! (Ha ez nem megy, vigyük el fogorvoshoz a kicsiket! Nagyon sok gyerekbarát rendelő van, ahol felkészülten szeretettel várjuk, várják őket liftező székekkel, matricákkal, a fogorvosi rendelőben sok sok érdekes dolog van ám:)

Nem lehet csak úgy ráhagyni a “kicsikre” a fogápolást. Minden fogászati vizsgálat alkalmával megkérdezem a szülőket, hogy ki mossa a gyerek fogát. A válasz nagyon sok mindent elárul.

Amennyiben a család együtt mos fogat, illetve van szülői felügyelet vagy ha a szülő engedi is, hogy a kiskamasz 8-9 évesen már egyedül mosson fogat, minden alkalommal ellenőrizzük a fogmosást!

A lepedék szemmel is jól látható, de használhatunk plakk festő tablettákat is, ami még jobban szemlélteti, hogy mennyire volt alapos a fogmosás.

unspecified

Ezeket a kérdéseket érdemes feltenni magunknak, és őszintén válaszolni rá:)

  • Hányszor mos a gyermekünk fogat?
  • Egyedül mossa-e a fogait? Ellenőrizzük a fogmosását? Besegítünk Neki, ha látjuk, hogy nem volt megfelelő?
  • Beszélgetünk-e vele arról, hogy milyen fontos a fogmosás? Hogy része kell lennie a napi rutinnak? Hogy mi történhet, ha nem mos fogat?
  • Gyermekünk mennyi édességet, gumicukrot, cukros üdítőt fogyaszt?
  • Az esti fogmosás után már csak vizet iszik? (különösen fontos, hogy ilyenkor már semmilyen cukros üdítővel ne érintkezzenek a fogai, kakaó sem!!)
  • Visszük-e félévenkénti fogorvosi ellenőrzésre kiskora óta? (minél előbb annál jobb! Nem lehet elég korán kezdeni!)
  • Milyen fogkefével mos fogat? (amíg nem tud manuálisan fogat mosni, ne erőltessük az elektromos fogkeféket, vagy legyen neki, de mossuk át utána kézi fogkefével is!)
  • A korának megfelelő összetételű gyermekfogkrémet használ-e gyermekünk? (van-e benne megfelelő fluorid mennyiség?)
  • Mosnak-e a kis barátai fogat? (a fogmosás nem ciki, sőt!)
  • Tudja-e, hogy miért kell cukormentes rágót pl.Orbit rágót használni? (nem az iskolai órákon:))

És az utolsó talán legfontosabb kérdés:

Hányszor lát minket a gyermekünk fogat mosni? Szoktunk-e együtt?

A Gyerekek legtöbbször utánoznak bennünket, főleg pici korban! Ha ez berögzül, akkor a helyes és rendszeres fogmosás olyan rutin lesz, mint a fürdés vagy az öltözködés..:)

Orbit - Rubi&Erika

Hajrá kedves szülők! Hajrá gyerekek!

Szeretettel:

Lili

unspecified

 

1 rágó + 1 % = 500 boldog gyermekmosoly

Az Orbit idén május 1. és június 30. között újra széles körű társadalmi összefogásra szólít fel Gyermekmosoly kampányának keretében. Ugyanis minden ebben az időszakban megvásárolt Orbit rágó árának 1%-a az SOS Gyermekfalvakat támogatja. Ezáltal nem csak a saját, de a rászoruló gyermekek mosolyáért és önbizalmáért is tehetünk.

Minden csomag rágó segít megóvni gyermekeink mosolyát!

További információkat itt találtok: www.gyermekmosoly.szajharmonia.hu!

 

dr_Nochta_Lilian_kicsi 2 Dr. Nochta Lilian 

Fog- és szájápolási tanácsadó

 

 

By | 2017-08-17T21:18:25+00:00 május 5th, 2017|Tudatos életmód| Biztos, hogy mindent tudunk már a gyermekünk fogápolásáról? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!