Az Orbit szájhigiéniai edukációs kampányához csatlakozva, ahol a hangsúly a gyermekek megfelelő száj- és fogápolási szokásain, illetve a prevenció fontosságán alapul, helyt kap idén az SOS Gyermekfalvak, illetve a 8. Gyerek ARC pályázat és kiállítás támogatása is. A széles körű aktivitás célja az egészséges és boldog gyermekmosoly elősegítése.
Az Énidő.hu második cikkjében fogorvos szakértőnk a helyes fogápolás technikáról ír. Olvassátok szeretettel!
Most, bizonyára azt mondjátok: Na ne…már megint?!
Annyi hasonló cikket olvashattok a helyes fogmosás technikájáról, az internetes, YouTube videók száma végtelen. Bízom benne, hogy írásomban mégis fogtok találni pár hasznos tanácsot, amit tudtok alkalmazni a jövőben.
El kell mondjam Nektek, hogy a felkérés után, mint egy valamikori “jó diák”, én is telefonos segítséget kértem nagyra becsült gyerekfogászat tanáromtól, hogy tisztában legyek minden új szakmai protokollal.
Emellett úgy gondolom, hogy egy jó fogorvos is, a Páciensei visszajelzéseiből épül és tanul a legtöbbet, így a leírt információk több éves tapasztalataik eredményei.
A fogkefe kiválasztása:
Sokszor teszitek fel nekem a kérdést, hogy milyen fogkefét ajánlok.
Mint,ahogy mindenki fogazata, kora,ínyének állapota eltérő, így azt gondolom a fogkefe kiválasztása is egyénre szabott kell, hogy legyen.
Így hát mindenkinek azt javasolom, hogy konzultáljon fogorvosával a következő esedékes kontroll alkalmával.
Személy szerint, azt látom, hogy a hozzám fordulók megfogadva tanácsomat ultrasoft, supersoft, soft(puha) kézi fogkefét alkalmaznak. Ebből is a Curaprox fogkeféket tartom a legjobbnak. Nem csak azért, mert rendkívül változatos a színűk, ami élvezetesebbé tesz egy-egy ajánlott 2 perces fogmosást, a tisztítás is rendkívül hatékony.
Itt meg kell említenem egy nagy tévhitet, miszerint minél keményebb egy fogkefe, annál jobban tisztít.
Ez nem csak, hogy nem igaz, hanem sajnos visszafordíthatatlan sérüléseket is okozhatunk magunknak. Gyakori panasz a fognyaki érzékenység, íny recesszióval, melynek legnagyobb ellensége és okozója a helytelen fogmosás és nem megfelelő fogkefe használata.
Fogszabályozó készülékkel rendelkezők a rendszeres havi aktiválás miatt könnyebb helyzetben vannak, állandó instruálást, motiválást kapnak. Tudják, hogy a ragasztott készülékek, extra plakk-retenciós tényezőként szerepelnek, így ők különös gondozást, ápolást igényelnek.
Napi minimum háromszori főétkezések utána fogmosás, fogszabályozós fogkefék, fogköztisztító “kiskefék”, alkohol mentes szájvizek széles palettája megtalálható bármelyik drogériában, gyógyszertárban.
Interdentális fogköztisztitó kefe használata / Curaprox Ortho
Elektromos vagy kézi?
Teljesen mindegy, a hangsúly a technikán van! Aki a pulzáló érzést kedveli, a választék végtelen. Itt is javaslom kikérni fogorvosunk véleményét és tanácsát, hogy egyénre szabott legyen a választás.
A helyes technika elsajátításához vezető út
Egyáltalán nem annyira könnyű, mint ahogy gondolnánk! Sokan többek között én is, szégyen nem szégyen a fogorvosi egyetem alatt, tanultunk meg igazán helyesen fogat mosni.
Skandináv országokban, ahol a prevenció még mindig rendkívül fejlett, prevenciós buszokkal járják az országot és tanítják a kicsiket a helyes fogmosásra. Hazánkban még az óvodákban kötelező a fogmosás, az iskolában már sajnos “idő hiányra”, túlterheltségre hivatkozva, elmarad az óvodában jól megtanult napi kötelező kétszeri fogmosás.
Iskolafogászaton, kötelező szűrés alkalmával találkoznak a gyerekek újra a fogmosás fontosságával. Bár a képzett dentálhigénikusok mindent megtesznek, hogy mulázsok, hatalmas fogkefék, matricák, kis ajándékok segítségével újra felhívják a gyerekek figyelmét a fognyűvő manók okozta károkra, a cukros üdítők elkerülésére stb., ezen alkalmak általában rövidnek és kevésnek bizonyulnak. Itt lép be a szülők felelőssége.
Sokszor nem eléggé erőltetik otthon a fogmosást. Vannak szülők, akik egyenesen meglepődnek, amikor dentálhigénikusok felhívják a figyelmüket arra, hogy bizony a gyermek mellett 6-7 éves koráig ott kell állni és segíteni őt a fogmosásban.
Tapasztalatból tudom és látom, hogy azok a gyermekek, akik szülői segítséggel mosnak fogat, sokkal szebb lepedékmentesebb fogazattal rendelkeznek, mint társaik, akikre “ráhagyják”a fogmosást.
Különösen meg szoktam dicsérni azokat a szülőket és a gyerekeket is, akik nem érzik “cikinek”, ha anya-apa mossa a fogukat.
Tudom, hogy sokszor küzdelmes lehet egy-egy fogmosási procedúra a szülő számára, egyszerűbb az ordító gyerekre ráhagyni. Itt jutnak eszembe kedves Doktornőm szavai, aki elmesélte, hogy beállt a fürdőkádba gyermeke mellé és együtt üvöltöttek :). Majd a gyermek hamar rájött, hogy ez így nem helyes, hogy anya is kiabál, hogy nem akar fogat mosni, ezzel az ellenállás véget ért. Azóta természetesen boldog egészséges felnőtt lett belőle, aki szeret fogat mosni. Tehát kitartás kedves szülők!
Saját kis páciensem Szécsi Zénó “jövőbeni vízilabda olimpikon”, egyenesen szeret fogat mosni! Nincs olyan fogkefe, ami Náluk ne lenne megtalálható. 🙂
Az első tejfogacskák megjelenésétől kezdve borsónyi mennyiséggel először fluoridmentes, majd később, amikor a gyermek már tud rendesen köpni magától, válthatunk fluoridtartalmú fogkrémekre. Az évek múlásával pedig növelhető a fluoridtartalom. A fluorid mennyisége jelölve van a gyermek fogkrémeken is!
Imádott unokatestvéreim az elektromos fogkefét kedvelik. 🙂
Az egészséges fogágy és fogazat esetén alkalmazott technika a módosított Bass-technika:
Fogkefénket félig az ínyre, félig a fogra helyezzük úgy, hogy a sörték az íny felé nézzenek, és a fogkefe feje a fogfelszínnel 45 fokos szöget zárjon be. Ezután enyhe nyomást alkalmazunk, körkörös mozgást végzünk körülbelül 20 alkalommal.
A Módosított Bass-technikával hatékonyan tisztíthatjuk az ínyszélt és a fognyakat is. Körkörös, vibráló mozgás után a fog koronai része felé söprő mozgást végzünk, ezzel eltávolítva a fellazított lepedéket. Amennyiben ezt elvégeztük, a következő 2-3 fogra helyezzük át a fogkefénket. Eddig a fogak oldalát tisztítottuk, a rágófelszínek tisztításánál, használhatjuk az előre-hátra “sikáló”mozgást.
Fotó: Dr.Gera István – Paradontológia tankönyv
Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a technika túlnyomó többségnél(egészséges fogágy és fogazatban) jól alkalmazható, minden esetben, ha nem érezzük magunkat biztosnak, kérjük ki fogorvosunk véleményét!
Legyen rutin a napi minimum 2 x 2 perces fogmosás!
Ahogy testünket, lelkünket ápoljuk, ápoljuk fogainkat is, hogy minél tovább elkísérjenek bennünket egészségesen életünk során!
Távolítsuk el a lepedéket, amely rendkívül jó táptalaj a különböző fogágybetegségeket okozó baktériumok számára. Előzzük meg, illetve redukáljuk a fogkőképződést.
Járjunk el rendszeres féléves-éves kontrollra fogorvosunkhoz, aki szükség esetén depurálást, polírozást végez és jó tanácsokkal lát el Bennünket!
Cariesmentes szép fogakat kívánok Mindenkinek!”
Fog- és szájápolási tanácsadó
Csatlakozzatok Ti is az Orbit szájhigiéniai oktató kampányához, melynek célja a magyar lakosság, azon belül is a gyermekek megfelelő és informatív tájékoztatása a körültekintő szájhigiéniával kapcsolatban, valamint az SOS Gyermekfalvak Magyarország támogatása.
Hogy – hogyan tudtok segíteni?
Április 1. és június 30. között minden megvásárolt Orbit rágó termék után az Orbit, mint az SOS Gyermekfalvak elkötelezett támogatója 1 Ft-tal támogatja az SOS Gyermekfalvakat. Ezáltal nem csak a saját, de a rászoruló gyermekek mosolyáért is tehetünk. A gyerekek pedig rajzaikkal tudnak kapcsolódni a kampányhoz. Minden a 8. Gyerek Arcra beérkező rajz után az Orbit 500 Ft-tal emeli az SOS Gyermekfalvaknak juttatott támogatási összeget.
Minden további információt megtalálsz a 8. Gyerek ARC pályázatáról és a kiállításáról az alábbi linken: