Augusztus 22-ig az Oroszlán, azt követően a Szűz jegyében jár a Nap. A hó legnagyobb asztrológiai eseménye a Szaturnusz előre indulása. Új kihívásokra számíthatunk, a Mars és a “nagy tanító” 23-a körüli találkozása feszült helyzeteket is hozhat, de új célokat, jövőnket érintő fontos projekteket is időzíthetünk erre, s az elkövetkezendő időszakra.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
Boldogság – mindannyian erre vágyunk. Te mitől éreznéd, hogy megtaláltad? Mikor mondanád, hogy teljes az életed? Mi az, amit tenni tudnál érte? Komoly, lehetőségekkel teli, de egyáltalán nem könnyű időszak jön. De a tüzes energiák szenvedéllyel, hittel és cselekvőerővel, a Szűzben járó Vénusz és Merkúr kitartással, szorgalommal, precizitással támogat meg. Ezek nélkül nem megy, muszáj minden nap tenni valamit magadért, s megnézni, mitől működhetne jobban az életed. Ideje rendezned kapcsolataidat is. Tanulj meg együttműködni másokkal, megbeszélni, kimutatni érzéseidet, gondolataidat. Munkádban konkrét változást is hozhat az időszak, nem lesz könnyű, de megéri megmérettetni magad. 23-a körül viszont számíthatsz kihívásokra, ami elgondolkodtathat azon, vajon jó úton jársz-e.
Aszcendens:
Uralkodó bolygód, a Mars a Nyilas jegyébe lép. Jó az időszak utazásra, kalandozásra, barátaiddal való beszélgetésekre, nagy eszmecserékre. S tanulásra, egy kis nyári – akár önismereti – kurzus elvégzésére is. Akkor fogod jól érezni magad a bőrödben, ha keresed, s tudod a helyed a világban! 23-a környéke egy kicsit elbizonytalaníthat, nem árt korrigálni a céljaidat!
BIKA
22-ig jár a Nap az Oroszlánban – alkotni, teremteni, létrehozni valamit…s élvezni az életet – ez most a vágyad és ez a dolgod is. Keresd a szépet, a boldog pillanatokat, légy újra gyermek, merj örülni! Szeress, szenvedéllyel. Bármihez kezdesz is, tiszta szívvel tegyed. Szépen, lassan, apró lépésekben. Most nehezebben viseled a káoszt magad körül, fontos, hogy úgy érezd, rend van az életedben. Ha van megoldatlan ügyed, először fejben próbáld tisztázni. Elemezd ki, gondold végig, vajon mi a helyzet oka, s csak aztán láss hozzá a felgöngyölítéshez. Egyetlen részlet se kerülje el a figyelmed! A 23-a környéki napok még így is feszültek lehetnek. Minden diplomáciai képességedre szükséged lesz, hogy olyan megoldás szülessen, ami mindenkinek jó.
Aszcendens:
A föld mellett most a tűz energiái is nagyon erősek. Ez a teremtés időszaka, úgy alakíthatod az életed, ahogy akarod. Ha vannak, voltak olyan családi minták, amik megnehezítették a mindennapjaidat, próbálj túllépni rajtuk. Most megteheted, s egyúttal felépíthetsz egy új világot is magadnak, ahol végre jól érzed majd magad a bőrödben.
IKREK
Újra szembesülhetsz azzal, mennyire tudod képviselni magad a világban, képes vagy-e kiállni érdekeidért, elveidért, azért, amiben hiszel. Március és június között már volt rá lehetőséged, hogy megvívjad csatáid, a mostani időszak ennek a folytatása lesz. Könnyen lehet, hogy egy azóta húzódó ügynek most kerül pont a végére. Tégy rendet az életedben! 20-a és 29-e között különösen sok lehetőséged lesz, hogy tisztázz minden olyan helyzetet, amit nem mertél, nem akartál addig. 23-a körül a Mars és a Szaturnusz találkozása régi tabukat is ledönthet, vigyázz rá, hogy az erő, amit érzel magadban, ne mások ellen, hanem másokért, egy jó ügyért kerüljön bevetésre.
Aszcendens:
Az időszak leginkább utazásra, tanulásra alkalmas, a mindennapokban elsősorban a kapcsolatteremtésben nyújt segítséget. Könnyebben kötsz ismeretséget, jobban kommunikálsz, hamarabb eléred, amit akarsz. Igaz, arra is hajlamos vagy néha, hogy túlfeszítsd a húrt – tudd, hogy mikor kell megállni! Családodra is figyelj most jobban, beszélgessetek sokat, hogy tudd, milyen vágyaik, gondolataik, érzéseik vannak.
RÁK
Szívesebben irányítod háttérből a szálakat, s sokkal inkább próbálsz az érzelmekre hatni, a nyílt terep nem a te stílusod. Pedig 22-ig jó, ha megpróbálod. Állj ki életed színpadára, hogy végre eljátszhasd a főszerepet rajta. Gondold végig, miért lennél képes oroszlánként küzdeni. Szeretteidért? Családod biztonságáért? Gyermekedért? Munkádért? Az anyagiakért? Azt a területet erősítsd most, s ha hiszel magadban, meg tudod teremteni azt, amire vágysz. Azt senki nem ígéri, hogy a sikeredért nem kell megdolgoznod. Ám kitartással, sok munkával, jó szervezéssel, okos döntésekkel, jó kapcsolatépítéssel most sok mindent elérhetsz. 23-a környékén viszont légy óvatos, a fontos döntéseket próbáld máskorra halasztani.
Aszcendens:
Kivételesen magadra figyelj, a saját igényeidre, munkádra, vágyaidra – most rengeteg energiával rendelkezel, hogy valóra váltsd őket. Ha úgy érzed, nem elégít ki a jelenlegi helyzeted, nyugodtan válts, az időszak anyagilag is kedvező lehetőségeket hozhat – különösen 5-ig tudod az elkövetkezendő hónapokat jól megalapozni.
OROSZLÁN
22-ig a Nap, sőt 5-éig a Vénusz is a jegyedben jár, vagyis a hó első néhány napján, tudod magadból a legtöbbet kihozni. Ha váltás előtt vagy, érdemes ekkorra időzíteni, anyagilag és egzisztenciálisan is sokkal jobban jársz, mint a jelen helyzettel. A Mars Nyilasba lépése később is ad lehetőséget, hogy felturbózd magad és új dolgokba kezdj. Neked nem szokott probléma lenni az önbizalmaddal, most többszörösen támaszkodhatsz rá, ha el akarsz érni valamit. Természetesen nem kell munkahelyet váltanod ahhoz, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Elég, ha megtalálod azokat a lehetőségeket, ahol megmutathatod kvalitásaidat és kitartóan, szorgalmasan teszed a dolgod.
Aszcendens:
Szenvedélyes, aktív időszak jön, most aztán elemedben érezheted magad! A fontos döntéseket, utazást, tanulást érdemes elsejére, másodikára időzítened, de egész 22-ig lesz módod azokat a projekteket megvalósítani, amiket idáig tologattál. Anyagi ügyeid is előtérbe kerülnek, próbáld korrekten megoldani őket!
SZŰZ
Minden pillanat érted van, még az eddig megoldhatatlannak tűnő dolgaid is elérhető közelségbe kerülnek. A hó eleje anyagi kérdésekben hozhat váratlan fordulatot, légy nyitott az újra, most bárhonnan érkezhet segítség, megoldás. Főleg, mert 5-étől már nem csak a Merkúr, a Vénusz is a jegyedben jár. Üzleti tárgyalások, megbeszélések mellett érzelmi kérdésekben is dűlőre juthatsz. 8-a kifejezetten alkalmas tisztázni néhány kérdést – főleg pároddal való kapcsolatod kerülhet terítékre. Vele, de másokkal kapcsolatban is meg kell tanulnod kiállni magadért. 22-étől már könnyebb lesz, a Nap ekkor lép a jegyedbe. Itt az új élet lehetősége, használd ki! Boldog születésnapot!
Aszcendens:
A Merkúr hazatért, hogy segítsen egy kis rendet tenni életedben, gondolataidban. Bár az időszak alkalmas ismerkedésre, utazásra, kapcsolatépítésre, ezek csak akkor lesznek igazán sikeresek, ha közben sikerül megtalálnod a belső békédet, ha tisztázod céljaidat, vágyaidat, s elfogadod magad olyannak, amilyen vagy.
MÉRLEG
A hó első fele a legjobb pihenésre, nyaralásra. Próbád ki, milyen csak lenni, s élvezni az élet minden pillanatát. Olyanokkal vedd körül magad, akikkel töltődhetsz, akiket szeretsz, szeretnek, képesek feledtetni a mindennapi gondokat, nyűgöket. Közben a Vénusz a Szűz jegyébe lép ideje rendet tenni az életedben. Ne kíméld magad! Tisztázd magadban érzéseidet, gondold végig az előző évet – hová jutottál, elégedett, boldog vagy-e, ott tartasz-e, ahol szeretnél, azokkal élsz-e, akik méltók a társaságodra, szeretetedre, figyelmedre. Most érdemes megtervezni a következő ciklust is – írd le vágyaidat, álmaidat, hogy az év folyamán elővehesd, ha elbizonytalanodnál, szükséged lenne rá.
Aszcendens:
Nem ártana végiggondolni az elmúlt időszakot. Hogy állsz a terveiddel, milyenek a kapcsolataid, főszereplő vagy-e a saját életében. A változások most főleg belül zajlanak, de lehet, hogy környezeteddel is meg kell harcolnod, ha egy-egy elképzelésedet keresztül akarod vinni. Nagyon fontos, hogy higgyél magadban!
SKORPIÓ
Ha aktuális a munkahelyváltás, elseje tökéletesen alkalmas rá, hogy nagyot “dobbants” – karrier szempontjából és anyagilag is felfelé ívelő időszakra, sikerekre számíthatsz. Pénzügyileg is könnyebb lehet egy kicsit, lazíthatsz is, ha nagyon szoros volt a gyeplő az utóbbi időben. Iktass be közérzetjavító kiadásokat – végy egy-két ruhát, menj el fodrászhoz, költs a hobbydra, többszörösen megtérülhet, ha megerősödik tőle az önbizalmad, magadba vetett hited. Légy minél többet olyanokkal, akik szeretnek, s elfogadnak olyannak, amilyen vagy. De tőlük nyugodtan elfogadhatod a kritikát is, most ez vihet előre, ne sértődj meg, ha valaki ellentmond neked. A 10-e és 18-a közötti időszak komoly lehetőségeket hozhat.
Aszcendens:
Most elsősorban anyagi- és egzisztenciális ügyeid kerülnek fókuszba. Az időszak hozhat kisebb-nagyobb sikereket, sőt akár új lehetőségeket is, főleg elseje és 17-e környékén. Új munkánál érdemes harcolni az anyagiakért is, jó esély van rá, hogy kedvező feltételekhez jutsz.
NYILAS
Hó közepén a – jegyedben március óta visszafelé járó – Szaturnusz előre indul. Gondold végig az elmúlt hónapokat! Erősebbnek vagy gyengébbnek érezted magad? Több lehetőséged volt vagy inkább akadályokkal kellett szembenézned? Ha eddig könnyebb volt az életed, vedd pihenőidőnek az elmúlt időszakot. Ennek most vége, új kihívásokkal kell szembenézned. Ha gyengébben mentek dolgaid, végre erőre kaphatsz, esélyt, hogy rendezd a soraid. A Szaturnusz 23-án találkozik a Marssal. A legjobb időszak vitás ügyek intézésére. Remekül tudod képviselni érdekeidet, főleg pénzügyi területen. Minden részletre figyelj, ne kerülje el semmi a figyelmed, légy kitartó és következetes, akkor minden rendben lesz.
Aszcendens:
A jegyedbe lépő Mars sok erőt ad, most valóban bármire képes vagy. Tűzz ki egy célt – olyat, amire régóta vágytál, csak épp a lendület hiányzott eddig, hogy meg is valósítsd. 22-e környéke hosszú távú terveidben jelenthet fordulópontot – valószínűleg új kihívással kell szembenézned. Nem lesz könnyű, de most energiát is kapsz hozzá, csak higgyél magadban!
BAK
A hó eleje a legalkalmasabb új célokra, feladatokra. Régi vágyakra, álmokra gondolj, amelyek most újra aktuálisak lehetnek. Kreativitás, új szemléletmód, kezdeményezőkészség, kockázatvállalás, önbizalom – ezekre lesz szükséged, s az Oroszlánban járó Nap és Vénusz meg is adja, ha igazán akarod. S miért ne akarnád, főleg, hogy, a hónapok óta visszafelé haladó Szaturnusz hó közepén megindul előre. Újra erőre kapsz, ismét teljes intenzitással tudsz koncentrálni a céljaidra. Az időszak pénzügyi attrakciókra is alkalmas – lehet egy kicsit bátrabban, merészebben költekezni, főleg, ha a hó utolsó harmadában még egy kis nyaralásra is futja az idődből, energiádból.
Aszcendens:
Nagyon feszített tempóban élsz, ezért muszáj időnként beiktatnod egy kis pihenő, lazító időszakot – amikor megfeledkezel minden munkádról és kötelességedről és csakis magával törődsz. Ez az a hónap, főleg 22-ig van esélyed, hogy rendezd gondolataidat, átértékeld az életed és élvezd, amit a sorsod kínál neked.
VÍZÖNTŐ
A Szaturnusz március végén kezdett visszafelé járni, most augusztus 13-án újra előre indul. Érdemes végignézni az elmúlt időszakot, milyen átalakulást hozott kívül-belül. Mi változott meg környezetedben, kapcsolataidban és hogy alakult mindehhez a belső világod. Ha könnyebb volt, s egy kicsit eltűntek a viharfelhők, akkor most újra fel kell venned a kesztyűt, új kihívásokra számíthatsz. Ha gyengének, támasz nélkülinek érezted magad, most kaphatsz lehetőségeket, melyekkel ha sikerül élned, hosszú távra megalapozhatod az életed. Szükséged van stabil pontokra, ahonnan el tudsz rugaszkodni, s ahová vissza tudsz térni. Ezeket kell most megkeresned. Párod, barátaid ilyenek lehetnek.
Aszcendens:
Érdemes egy kicsit megvizsgálni kapcsolataidat – különös tekintettel párodra, közvetlen környezetedre. Mennyi szeretetet, odafigyelést, őszinte figyelmet adtok egymásnak? Tudjátok-e élvezni az együtt töltött perceket, tisztelitek, megbecsülitek-e egymást? Ha nem, beszéljétek meg, most jó rálátásotok lehet a megoldásra, továbblépésre.
HALAK
Ha aktuális a munkahelyváltás, most érdemes meglépned. Jó esély van rá, hogy olyan helyet találj, ahol nem csak ki tudod bontakoztatni tehetségedet, hanem elismernek anyagilag is. A feltételeket részletesen beszéld meg, semmiképp ne menj bele olyan helyzetbe, ami nem egyértelmű. A dolgok tisztázása életednek más területén is különösen aktuális most. Ha van olyan kérdés, ami pároddal vagy környezeteddel megbeszélésre vár, ideje, hogy tiszta vizet öntsetek a pohárba. Főleg 5-e és 8-a között lehet feszült a helyzet. Sokat segít, ha megpróbálod elfogadni a másik álláspontját. Gondold végig, mennyi igazság van abban, amit mond és igyekezzetek közös nevezőre jutni!
Aszcendens:
Érdemes jobban koncentrálni karrieredre, hivatásodra, az elkövetkezendő időszak komoly lehetőségeket hozhat. 23-a környékén intenzív energiákra készülj, ha vannak vitás helyzetek munkádban, kapcsolataidban, érdemes mielőbb tisztázni őket, még akkor is, ha nehéz szembenézned a tényekkel. Hosszútávon így lesz a legjobb.