A „sorskönyv” a gyermekkorban készül, a szülők által belénk nevelt életterv, amik a későbbi eseményekben visszaigazolást nyernek. Már a fogantatás pillanatában eldől, hogy valakinek vesztes vagy nyertes sorskönyve íródik, s ezt csak fokozzák az egyént érő hatások, amiket sorskönyve szerint bevonz magának. Ugyanis életünk folyamán megkeressük azokat a partnereket, akik hajlandóak eljátszani a mi sorskönyvünkben előírt szerepeket. Ebből az élettervből nagyon nehéz kitörni, hiszen tudatosan oda kell figyelni rá, hogy ne menjünk bele mindig ugyanazokba a játszmákba, ne fussuk mindig ugyanazokat az ördögi köröket. Nehéz, de nem lehetetlen! A legtöbb nehézséget a tudatosítás okozza, hiszen az embernek nincs rálátása a tudatalattijára. Ha tudjuk az ok-okozati összefüggéseket, könnyebb megértenünk magunkat és beemelni ezeket a tudatosság szintjére. Mondhatnám úgy is, hogy ezzel rálépünk a saját nehézkes és izgalmakkal teli utunkra, ami önmagunk jobbítása felé vezet.
Ezek a tiltások állandó készültséget generálnak, elvihetik a vitális energiánk egy részét, s ráadásul nem is értjük szorongásunk okát. A grafológia azonban rámutat erre, hisz hűen tükrözi a bennünk rejlő blokkokat, gátlásokat, az úgynevezett „gyermekkori parancsokat”, amit a szülők – akaratukon kívül – neveltek belénk. Ezek az üzenetek verbális és non-verbális formában érkeznek, amit a gyermek agya dekódol, s ezzel már mélyen bele is ivódott személyiségébe.
A „parancsokkal” szembe menni fáj, hisz túlélésünket szolgálják. Illetve csak azt hisszük, hogy a túlélésünket szolgálják. Tudat alatt ott van, hogy a kialakított stratégián kívül minden megoldás veszélyes lehet, s nem hagyjuk el komfortzónánkat. Hisz hogyan is hagyhatná el valaki, ha állandóan azt érzékeltetik vele például, hogy a világ veszélyes, nem szabad, hisz baj ér, ha megteszed? Ilyen például ne mozdulj parancs, amit az alábbiakban kifejtek.
Tiltások:
Rólam szólóak: Ezek a parancsok arról szólnak, hogy mit kell elkerülnünk, hogy egyáltalán életben maradhassunk. Mottója: Meghalsz, ha megteszed!
- Ne létezz: A fizikailag vagy mentálisan bántalmazott gyermek parancsa ez, amitől azt érzi, hogy ő felesleges, halálfélelme s szeretetéhsége van. Felnőttként komoly betegségekhez is vezethetnek, vagy olyan is előfordulhat, hogy a veszélyes sportokban nyernek lelki kielégülést. Amit a gyermek sűrűn hall szüleitől: „Bárcsak sohasem születtél volna meg! Ha te nem lennél, akkor…!” Vagy attól is kialakulhat, hogy az anya túl sokáig hagyja sírni gyermekét.
- Ne légy önmagad: A gyerek tulajdonságai, adottságai a szülők számára nem elég jók, folyamatosan azt éreztetik a gyermekkel, hogy csalódást okoz nekik. „Bezzeg a testvéred, vagy bezzeg a szomszéd gyerek…!” „Pont olyan vagy, mint az apád!” Vagy az is előfordulhat, hogy más neműt vártak, mint ami lett.
- Ne gondolkozz: A szülő folyamatosan lekicsinyli a gyerek gondolkodását. „Ügyetlen vagy, ostoba vagy, úgysem érted!” „Bezzeg a testvéred mindent megért elsőre!” stb. Ez a parancs tájékozódási nehézségeket okozhat, s csökkenti a racionalitás képességét. Felnőttként önállótlan lesz, leblokkolhat bizonyos szituációkban, s bizonyítási kényszere lesz arra, hogy megmutassa a világnak, hogy ő jó és okos.
- Ne légy fontos: A szülő elutasítja gyermekét, együttérzés nélkül nevelkedik fel, rendszeresen sokat hagyják sírni. „ Maradj csendben!” „Sajnálom, de nem érdekel a véleményed!” „ Téged meg ki kérdezett?”. Ennek az üzenete: Ha nem akarsz semmit, életben maradhatsz. De csakis addig! S csoda, hogy szegény gyerek megtanulja háttérbe szorítani az igényeit, az érzéseit, fél kiállni magáért?!
- Ne légy gyerek: A szülőknek nem engedték meg gyermekkorukban, hogy gyerek módjára viselkedjenek, nem volt gyerekszobájuk, ezért fenyegetve érzi magát saját gyermekétől. „Ahhoz már túl nagy vagy, hogy ….!” „ A nagyfiúk nem sírnak!” „Viselkedj, hiszen nem vagy már gyerek!” Közben pedig de, csak mivel a szülőknek sem lett megengedve, ezért ezt örökíti tovább ő is gyermekének. Az ilyen felnőtt túl komolyan vesz mindent, s nem élvezi eléggé az életet. Nem tud kikapcsolódni bűntudat nélkül. Engedékeny lesz és segítőkész, ő sem tud eléggé kiállni magáért.
A kapcsolatunkról szólóak: A szülő zsarolja a gyermeket, hogy ha mellettem akarsz maradni, akkor nem szabad megtenned… Mottója: Meghalok, ha megteszed!
- Ne légy sikeres: A szülő féltékeny gyermekére. Látszólag büszke, s biztatja őt, de a gyerek tudat alatt érzi, hogy ez nem így van. „Ha nekem is ilyen lehetőségeim lettek volna…!” „ Ha az én anyám is ennyit segített volna nekem!” Következménye lehet pl., hogy a döntő helyzetben elrontja teljesítményét, nem tud átmenni az utolsó záróvizsgán, mert megbetegszik, eltöri a lábát, pánikba esik, stb.
- Ne légy egészséges: A szülő csak úgy tudja kimutatni a szeretetét, ha sajnálja a gyereket, akkor képes figyelmet szentelni neki, mert különben túl elfoglalt. Ilyenkor megtanulja a gyermek, hogy ha azt akarja, hogy figyeljenek rá és szeressék, akkor betegnek kell lennie, vagy a viselkedésében deviánsnak, mert ezzel is kivívhatja a figyelmet. Felnőttként különcködő lesz, s mindenféle betegségbe menekül, akár fizikai, akár pszichiátriai jellegűekbe.
- Ne légy közel: A szülő elutasítja a gyermek fizikai közelségét, ezáltal egész lényét ugye, s egy érzelmileg rideg környezetben fog felnőni. „Menj már odébb, útban vagy!” „Hagyjál már békén!” „Nem érek rá, folyton láb alatt vagy!” Az ilyen családokban tabu az érzésekről beszélni. Felnőttként is azt érzi, hogy veszélyes bárkihez is közel kerülni, hisz nem lehet senkiben sem megbízni. Óvatos lesz és távolságtartó, kerüli az intimitást s ez párkapcsolati problémákhoz vezet. Erős önfegyelme miatt közömbösnek tűnhet.
- Ne érezz: A szülő letiltja a sírást, a rosszkedvet, a negatív érzéseket. „Nem lehetsz éhes, most ettél!” (Táplálkozási zavarokhoz vezethet.) „Ne tapasztalj fájdalmat, vagy félelmet!” Ezzel megsüketítik a gyermeket, nem mer hallgatni belső hangjára, hisz már nem bízik magában. Tagadásba menekül, s frusztrált lesz.
- Ne nőjj fel: Önsajnáltató szülő adja, akinek egyetlen fontos szerepe az életben az anyaság/apaság. A gyereket a rabszolgájukká teszik. „Itt tudnál engem hagyni?” „ Még egy teát sem tudsz megfőzni magadnak, hova akarsz már menni?” „Majd én megcsinálom helyetted!!” Üzenete: Ne hagyj el engem, mert abba belehalok! A gyermek később ebben az esetben is beteges lesz, esetlen, s nem lesz önálló élete. Ha apa adja ki a lányának, akkor azzal megfosztja minden női vonzerejétől és apa kislánya marad egész életében, így megteremti a maga számára, hogy gyermeke otthon maradjon vele és gondozza őt.
A világról szólóak: A szülő félelmeiről szólnak.
- Ne mozdulj parancs: A vesztes sorskönyvvel rendelkező szülő adja, túlfélti gyermekét, s ezzel folyamatosan azt érzékelteti vele, hogy tökéletlen, hogy nem szabad semmit sem csinálnia, mert a világ túl veszélyes. Pl.: „Jaj gyere el onnan, összetöröd magad, ne nyúlj semmihez, stb.”
- Ne tartozz sehova: A szülő úgy beszél a gyerekről, mint egy tárgyról. „Az én fiam más, mint a többi. Nem értik meg a társai.” A gyerek azt szűri le, hogy a világ ellenséges. Másrészt tipikus disszidens betegség ez, aki sehol sem érzi jól magát.
Léteznek különféle engedélyek is, de ezeknek sem pozitív a kicsengése, hisz frusztrációt okoznak a gyerekben. Ilyenek pl.: Légy tökéletes; légy erős; tégy erőfeszítéseket; szerezz örömet; siess; bírd ki…. Ezekkel a szülő nem azt sugallja, hogy mit ne tegyen, mint a tiltó parancsoknál, hanem hogy mit kell (!) tennie a túlélésért.
Lehet, hogy ráismerünk a saját életünkre bizonyos tiltások olvasása közben, de attól még, hogy ilyeneket hallottunk szüleinktől, nem biztos, hogy parancsként blokkolnak minket tudatalattinkban. Hiszen előfordulhat, hogy a minket érő hatásokat másként dolgoztuk fel.
Erre, mint említettem, a grafológia rámutat, amivel is egy mélyebb képet kapunk önmagunkról, s könnyebb megérteni a miérteket. Ez nem csak önmagunk miatt fontos, hanem azért is, hogy ne adjuk tovább ezeket gyermekeinknek.
Önmagunk megismerése, megértése és szeretete nélkül ámokfutás lesz az életünk. Belehajszolja egyfajta hiányérzet és szorongás az embert ebbe a menekülésbe. Eric Berne Sorskönyvéből idézek egy mondatot, ami megragadott: „Sokan hiszik, hogy állandó napnyugta van, s csak 10 vagy 40 év múlva sikerül rájönnie az embernek, hogy ő maga szalad a Nap elől.” Hát ne szaladjunk tovább! Önmagunk elől úgysem menekülhetünk, így jobb, ha minél előbb megállunk és szembenézünk igazi valónkkal, ami közel sem annyira félelmetes, mint hisszük.
Horváth Rita
grafológus
