Fogváltásról kicsit másképpen

//Fogváltásról kicsit másképpen

Fogváltásról kicsit másképpen

Orbit logoMég élénken él bennem a kép, hogy Apukám szerint, ha már nagyon mozog egy tejfog, akkor az teljesen bevett szokás, hogy cérnát kötünk rá, majd a másik végét a kilincshez rögzítjük és becsapjuk az ajtót…. jááááj!!! Na, ebben teljesen biztos voltam, hogy ilyesmit nem leszek képes bevetni a most 6 és féléves kisfiamnál, Rubennél. Ugyanakkor a lifegő tejfog látványát is nehezen viselem, így azt hiszem Nálunk az ajtóbecsapós módszer modernkori verziója lett, hogy kaphat egy rágót – természetesen cukormenteset 🙂 – és majd abba biztosan beleragad és meg is van oldva a dolog, nehogy éjszaka lenyelje… 🙂

Aztán egy kanyarral a bevett és modernkori szokások után inkább megkérdeztem meg Dr. Nochta Lilian fogorvos és fogszabályó szakértőnket, hogy ossza meg velünk gondolatait a témában.

Talán az egyik olyan téma amiről a legtöbbet lehetne beszélgetni fogorvos kollégák körében is.

Nincs olyan ember, anyuka, apuka, páciens, akinek ne jutna eszébe valami kedves vagy éppen kevésbé kedves “story” a témával kapcsolatban.

Így vagyok ezzel én is fogorvosként, fogszabályozó szakorvosként. Ahogyan minden ember más, a fogváltásunk is az. Nem lehet siettetni, vagy éppen késleltetni, csak azért, hogy “megfeleljünk”az irodalomban megjelent táblázatoknak.

Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy mikor várjuk azokat a maradó fogacskákat, de akkor sem kell kétségbe esnünk, ha az első igazi “felnőtt fogunk”nem jött még ki 6-7 éves korunkra. Általában ami leginkább feltűnik és észrevehető, az a front fogak cserélődése, ami szintén ilyen korban várható.

A gyerekeket egyébként is célszerű minél korábban rendelőhöz szoktatni, ezzel elkerülve a későbbi félelmet a fogorvostól.

A fogorvos/fogszabályozós kollégák, azonnal fel tudják mérni, mikor van szükség kiegészítő vizsgálatokra, amellyel megjósolható a fogváltás ideje, illetve fény derülhet egy esetleges csíra hiányra, melynek esetében a Fogszabályozó kezelés elkerülhetetlenné válik.

Tapasztalataim szerint :

1. A fiúk fogváltása általában 1-1,5 évvel a lányok mögött van (persze ez is egyén függő)

2. A tejfogak húzását meg kell fontolni, később torlódást okozhatunk a fogazatban.

3. Amennyiben foghúzásra kerül a sor, ne feledkezzünk meg a helyfenntartókról, illetve konzultáljunk fogszabályozó szakorvossal.

Mosolygós, könnyű fogváltást Mindenkinek. 🙂

Lili

dr_Nochta_Lilian_kicsi 2 Dr. Nochta Lilian 

Fog- és szájápolási tanácsadó

 

 

 

És hogy le ne maradjatok az “aktualitásokról”, hogy mi mindenre kell figyelnünk már a 6 éveseknél is, gondoltam megosztom Veletek a fiam egyik legjobb barátjának Noelnek a történetét, aki éppen túl van élete első foghullásán. 🙂

“Manapság már a Fogtündérnek is résen kell lenni!!!
Ma végre kiesett Nonókám első fogacskája, vagyis nem egészen magától esett ki, be kellett segítenem. Kérésére kihúztam a már idegesítően mozgó fogat. Első húzásnak egész meg voltam magammal elégedve, gondoltam a meló nehezebbik fele ezzel kész is van. Fog kint, gyerek nem sír, sőt nevet. Szóval volt nagy örömködés, ugrálás, ujjongás. Na, nem csak a kipottyant fognak örült az én amerikanizálodott, materialista Csimbókom, hanem annak is, hogy ma bizony meg fogja látogatni a Fogtündér és pénz áll a házhoz. A Fogtündérbe vakon hisz. Jól utána is kérdezett, hogy mennyi pénzre is számítson. Vajon a Fogtündér papírpénzt hoz, vagy apróval szúrja ki a szemét? Látta- e már valaki? Tuti hoz-e pénzt? Nagy kérdések ezek egy 6 éves szájából:) sőt már elkezdte számolgatni, hogy hány foga is mozog. Tombol a fog business. Hiába úgy néz ki bankár lesz a gyerek, vagy bróker.
A fogacska bekerült a párna alá, átvedlettem fogorvosból fogtündérré. Épp csempészem a párna alá a pénzt, vért izzadva, hogy a pénz is bekerüljön, a fog is meglegyen, a gyerek se ébredjen fel, mikor kikerekedett szemmel látom, hogy a tablet ráirányítva az ágyra, felvételre állítva hever a földön. 
Most megúsztam! “

Cseh Korinna 

 

ErikaTörköly Erika

énidő coach

By | 2017-06-16T14:44:32+00:00 szeptember 19th, 2016|Tudatos életmód|0 Comments

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!