Egy introvertált és extrovertált személyből álló pár életében bizony elég gyakran hangzik el ez a kérdés. Az extrovertált nyomul, a másik nyakára mászik, az introvertált fél pedig hátrál, menekül, és a végén mindketten azt hiszik, hogy velük van a baj. Pedig csak mást jelent náluk az énidő.
Az introvertált jelzőt most nem köznapi értelemben használom, szó sincs itt depresszív, negatív, barátságtalan emberről, hanem azt jelenti mindössze, hogy az egyén egyedül, önmagában, befelé fordulva tud töltekezni, amikor úgy érzi, hogy lemerültek a tartalékai. Az introvertált ember magára csukja az ajtót, előkapja a puha takarót, belebújik, és egy bögrényi forró kakaóval a kezében belevág egy szuper regény elolvasásába, vagy filmet néz – uramatyám – egyedül. Aztán feltöltődve, a gondolatait (és ráncait) kisimítva, vidáman, mosolyogva megy másnap társaságba.
Az extrovertált fél ezzel szemben, amikor úgy érzi a nap végén, hogy az aznapi munka leszívta az agyát, sőt úgy kong a lelke is, mint egy üres konzerves doboz, azonnal felhívja a legjobb barátját és nekiindul a városnak. Mindegy, hogy csak átmegy valakihez, vagy egy hatalmas buli közepén köt ki, a lényeg, hogy másokkal együtt töltekezzen. Neki nincs szüksége arra, hogy rendszeresen visszavonuljon a barlangjába, és nem is igazán érti, hogy más ezt miért csinálja.
Énidő mind a két fajta időtöltés, és nem is lehet ezek elé pozitív vagy negatív jelzőt tenni, de amikor egy párkapcsolatban ez a két személyiségtípus szeretne együtt élni, hát akkor elkerülhetetlen a következő forgatókönyv:
- Extrovertált program program hátára szervez, hiszen ő nagyon szerelmes és nagyon jót akar a másik félnek, és mi lehetne annál jobb, ha sokszor, sokféle társaságba mennek?
- Introvertált eleinte lelkesen részt vesz mindenben, de lassan kezdenek lemerülni a tartalékai, ettől egyre feszültebb lesz
- Extrovertált érzékeli introvertált feszültségét, és igyekszik a jól bevált módszere szerint oldani, még több, még jobb programot szervez
- Introvertált bár nehezen, de egyre gyakrabban mond nemet – nem tudja miért, hiszen szereti extrovertáltat, mégis szeretne többet lenni egyedül
- Extrovertált is befeszül, mert nem érti, hogy introvertált miért utasítja sorra, miközben azt hajtogatja, hogy ő még ugyanúgy szereti, csak most egyedül kell lennie
- Introvertált, látva extrovertált csalódását és kétségbeesett nyomulását, kezdi úgy érezni, hogy valami baj van vele
- Extrovertált, látva introvertált hátrálását, kezdi úgy érezni, hogy valami baj van vele
És ez a forgatókönyv addig tart, amíg valamelyikük szakít. Vagy addig, amíg fel nem ismerik, hogy tulajdonképpen senkivel nincsen semmi baj. Mások vagyunk, máshogy töltődünk fel, és mindenkinek szüksége van a saját énidőjére. És tiszteletben kell tartanunk a másik, másfajta énidőjét, mert ha ezt megtesszük, megteremtettük az együttélés egyik alapfeltételét.
Introvertált maradjon nyugodtan többször otthon, merjen nemet mondani a programokra, az elvárásokra, és ne legyen emiatt lelkiismeret furdalása. Így fog feltöltődni, és másokat is feltölteni.
Extrovertált pedig járjon el nyugodtan többet, és ne legyen lelkiismeret furdalása emiatt, hiszen a párja nem azért marad otthon, vagy van egyedül, mert beteg vagy valami baj van, hanem mert éppen énidőzik.
Ismerjük meg és helyezzük el önmagunkat az extrovertált-introvertált dimenzióban, és hangozzanak el ilyen mondatok: „Most egy kis csendre van szükségem.” „Ki kell mozdulnom valahova.” „Szeretlek, de most egyedül kell töltekeznem.” „Szeretlek, de most nyüzsögnöm kell.”
Bátran, bátran, nem az elvárásoknak, az elvárt időbeosztásnak élni, hanem megtalálni a saját, napi töltekezési formánkat!
Kommunikáljunk szeretettel és odafigyeléssel, önmagunkkal és másokkal!
A következő blogbejegyzésemben arról olvashatsz majd: Hogyan fogalmazzunk bántás nélkül?
Székely Ágnes
Kommunikációs mentor
