2017-es éves horoszkóp

//2017-es éves horoszkóp

2017-es éves horoszkóp

KOS:

2017 első negyedéve a Mars szerint pörgős lesz a Kos szülöttek számára. Ugyanis január 28-án Mars belép a Kosba. Ezt a lendületet nem szabad túlzásba vinniük, nehogy megijesszenek másokat!

A második negyedévben: áprilisban több bolygó fog hátrálni. Ezzel nem a múlt kísért, hanem kapnak egy új esélyt, hogy régi ügyeket, kapcsolatokat okosabban zárjanak le. El ne mulasszák!

A harmadik negyedévben 4 bolygó az Oroszlánban, plusz Szaturnusz a Nyilasban energikussá teszi őket. Így ez a nyaruk eseménydúsnak ígérkezik. Ezáltal felejthetetlenné válik.

A negyedik negyedévben a párkapcsolat fogja foglalkoztatni őket. A Mars szenvedélyből adódó konfliktust és/vagy szakítást jelez. Szerencsére október 9-ig Jupiter, a Nagy szerencse bolygója vigyáz rájuk.

 

BIKA:

2017 elején még nem lesznek csúcs formában a Bikák. Csak március 10-től „térnek magukhoz”. Ekkor Mars belép a Bikába, és fellelkesíti őket. Innentől könnyebb lesz minden: a munka és más feladatok is.

A második negyedévben több kísértésnek lesznek kitéve. Kerüljék az illegális helyzeteket! Hiszen nem az ő stílusuk érdemtelen előnyhöz jutni. Ha kicsit várnak, minden sikerül tisztességes úton.

A harmadik negyedévben nagy jövés-menés lesz az otthonukban: valaki elköltözik, valaki odaköltözik. Vagy ingatlant vesznek, eladnak. Ez megviselheti őket. Ezért kell eleget pihenniük.

A negyedik negyedévben Jupiter azt jelzi, hogy változások történnek a szerelmi életükben: ha van már párjuk, akkor házasságkötésre kerülhet sor. Ha nincs még párjuk, akkor megtalálhatják a nagy őt.

 

IKREK:
2017 első negyedévében az Ikrek szülöttek nem ugorhatnak fejest az újév kihívásaiba. A bolygók szerint csak apránként veszik fel a ritmust, majd felgyorsulnak. Ez azért is fontos, mert a munkájukban változások várhatóak.

A második negyedévben Merkúr, az Ikrek bolygója heteken keresztül fog hátrálni, ami a hármas ugrók taktikáját jelenti: hátra kell lépniük párat, utána futhatnak neki a feladatnak. Így biztos a siker.

A harmadik negyedévben több utazás vár rájuk. Mindegyikre mondjanak igent, mert életre szóló élményekben lesz részük! Ez teszi igazán gazdaggá őket, nem a pénz. Ettől ki lesznek cserélve, és mindent kibírnak.

A negyedik negyedévben több olyan emberrel lesz dolguk, akitől tanulni lehet. Nem csak tudást, hanem életstílust, hozzáállást, stb. Nem utánozni kell őket, hanem átvenni azt, amiben kitűnőek.

 

RÁK:

2017 első negyedévében nagy átszervezések várhatóak a Rákok munkahelyén. Ez kibillentheti őket a megszokott közegükből. Pedig el kell fogadniuk a változást, ami fejlődés velejárója.

A második negyedévben folytatódik a jövés-menés a munkahelyükön. De most valami visszarendeződés szerűség várható: visszajöhet régi főnök, munkatárs, vagy visszaköltözik az iroda a régi helyre. Ezért se fognak lelkesedni a Rákok.

A harmadik negyedévben jönnek az anyagi eredmények. Fizetésemelés, vagy plusz pénz. Így nem fog gondot okozni egy drágább utazás. Bátran bevállalhatják. Ezáltal óriási élményekkel gazdagodva térnek haza.

A negyedik negyedév alkalmas családalapításra, gyermekvállalásra. Ez régóta érik bennük. Végre eljött az ideje. Biztosak lehetnek benne, hogy összejön. Az se baj, ha átcsúszik a jövő évre.

 

OROSZLÁN:

2017 első negyedéve sikerekben gazdag lesz az Oroszlánoknak, ha vizsgáznak, vagy külfölddel kapcsolatos ambícióik vannak. Mars energetizálja őket. Csak arra kell ügyelniük, hogy ne kapkodjanak.

A második negyedévben korábban elmulasztott lehetőség térhet vissza. Mielőtt fejest ugranának, gondolják át, hogy belefér-e a kapacitásukba! Legyen szó továbbképzésről, utazásról, ingatlanügyről!

A harmadik negyedévben elemükben lesznek. Ezt garantálja az a bolygófelvonulás, ami az Oroszlán jegyében lesz. Sietni most sem kell, mert lesznek bolygók, amik visszalépnek az Oroszlánba.

A negyedik negyedév a család gyarapodásáról fog szólni. Születhet új baba, vagy valaki hozza az új párját. Ez plusz költséget jelenthet, de ne bánják! A család mindig a legkedvesebb befektetés.

 

SZŰZ:

2017 első negyedévében a szerelemé lesz a főszerep. A Szűz szülöttek szinte minden kapacitása a párjuk megtalálására, vagy megtartására fog koncentrálódni. Emellett a hivatás hátrányba kerülhet.

A második negyedévben jó ötlet továbbtanulni. Erre lehetőségük fog nyílni. Érdemes megragadniuk, mert komoly előnyhöz juthatnak a munkaerő piacon. Külföldi utazás is adódhat.

A harmadik negyedévben muszáj vigyázniuk az egészségükre, mert ha ekkor betegszenek meg, hosszadalmas lesz a felépülés. Óvniuk kell magukat a hőségtől és a tűző naptól. És pihenést is iktassanak be!

A negyedik negyedévben a család és/vagy ingatlanügyek vonhatják el a figyelmüket a karrierjük építéséről. Meg kell találniuk az egyensúlyt, ha nem akarnak lemaradni előléptetésről, fizetésemelésről.

 

MÉRLEG:

2017 a Mérlegeknek a múlt felidézésével kezdődik: Jupiter a Mérlegben hátrálni kezd február 6-án, ami lassításra ösztönzi a Mérleg szülötteket. Azonban nem kell attól tartaniuk, hogy lemaradnak bármiről.

A második negyedév arra jó, hogy régi ügyeiket végleg lezárják. Majd június 9-től a Mérlegben járó Jupiter elindul előre, és „csúzliból lövi ki” őket. Innentől felgyorsulnak az események, amit nem fognak bánni.

A harmadik negyedév pörgősen kezdődik, majd a pörgés helyét átveszi a fáradtság. Ha nem akarnak lerobbanni, akkor szakítsanak időt pihenésre, kikapcsolódásra! Erre pont jó a nyár.

A negyedik negyedévben, október 10-én Jupiter kilép a Mérlegből. Ezzel átkerül a hangsúly a pénzügyekre. Jövő őszig anyagi gyarapodás várható. De ezért tenniük kell valamit…

 

SKORPIÓ:

2017 első negyedévében a Skorpiók őrületes munkatempót fognak diktálni önmaguknak. Ettől népszerűek lesznek a főnöküknél, de népszerűtlenek a kollégáiknál.

A második negyedévben elbűvöli ember lép be az életükbe. Ez a szerelem mindent elsöpör. Csak arra kell ügyelniük, hogy ne veszítsék el a munkában szerzett érdemiket! Az egyensúly megtalálása a cél.

A harmadik negyedév előléptetést és/vagy új munkahelyet hozhat. Mindkettő elég megterhelőnek ígérkezik. Épp ezért nem szabad elhanyagolniuk a magánéletüket. Jussok idejük a családjukra is!

A negyedik negyedévben Jupiter belép a Skorpióba, és elindul egy szuper időszak, ami jövő őszig szerencsét, bőséget, és sikert garantál. Élvezzék, mert megdolgoztak érte, megérdemlik.

 

NYILAS:

2017 első negyedévében a gyerekek okozzák a legtöbb fejtörést a Nyilasoknak. Továbbtanulás, vagy más döntés elé kerülnek. Ne kapkodják el a dolgot! És lehetőleg vonják be a gyereküket!

A második negyedév szerelmi ügyekkel lesz zsúfolt. Több potenciális jelentkező is bejön a képbe. Akár van párjuk, akár nincs, törekedjenek a korrektségre, és ne tartsanak több vasat a tűzben!

A harmadik negyedévben az a bolygófelvonulás, ami az Oroszlán jegyében lesz, külföldi utazás, tanulás, munka lehetőségét csillantja meg. Ne sokat hezitáljanak! Vágjanak bele!

A negyedik negyedévben, december végén Szaturnusz végre kilép a Nyilasból, és ezzel megszűnik az a nyomasztottság, ami kb. 2 éve tart. Ezzel fellélegezhetnek, és megkönnyebbülhetnek.

 

BAK:

2017 első féléve a Bakok családjában nagy felfordulást hoz. Méhkassá válhat az otthonuk. Emiatt hibázhatnak a munkájukban. Pedig vigyázniuk kell, nehogy veszélybe kerüljön a munkájuk.

A második negyedévben a Bakok gondolatai a gyerekek körül fognak keringeni. Ha nincs még gyermekük, akkor azon morfondírozhatnak, hogy vállaljanak-e gyermeket. Szerencsére a bolygók nem sürgetik a döntést.

A harmadik negyedévben olyan kiadások adódhatnak, amivel nem kalkuláltak előre. Ettől kibillenhetnek az egyensúlyból, és ingerlékennyé válhatnak. Mielőtt bármit kifizetnek, nézzenek utána a költségcsökkentésnek!

A negyedik negyedév legnagyobb eseménye, hogy decemberben Szaturnusz belép a Bakba, és ezzel elindul egy tervezhető, sikeres időszak. Végre eljön az ő idejük, amikor az idő nekik dolgozik.

 

VÍZÖNTŐ:

2017 első negyedéve a Vízöntők számára alkalmas utazásra és/vagy vizsgázásra. Mindkét területen sikerekre számíthatnak. De csak akkor, ha nem sietnek, és nem siettetnek semmit és senkit.

A második negyedévben a Vízöntőknek sok feladatot ad a családjuk és a gyerekeik. Ez fárasztó lesz. Nem tudnak annyit foglalkozni a saját dolgaikkal és a karrierjükkel, mint amennyit szeretnének.

A harmadik negyedévben az a bolygófelvonulás, ami az Oroszlán jegyében lesz, eseménydús napokat hoz a Vízöntők szerelmi életébe. Ez akkor okozhat galibát, ha párkapcsolatban élnek.

A negyedik negyedévben hatalmas változások lesznek a munkahelyükön. Változhat a főnökük személye, vagy az ő beosztásuk. Ha ez nem tetszik nekik, akkor munkahelyet válthatnak. De semmit ne siessenek el!

 

HALAK:

2017 január 3-án Vénusz, a Kis szerencse bolygója belép a Halakba. Emellett a bolygók a pénzügyeiknek kedveznek. Lesz bőven bevételük. Emiatt bátrabban fognak költekezni. De csak mértékletesen!

A második negyedévben többször is deja vu érzésük lesz. Több bolygó fog hátrálni áprilisban, ami régi embereket, szituációkat hoz vissza a múltjukból. Nem baj, mert így végre normálisan lezárhatják.

A harmadik negyedév nagyobb volumenű munkát hoz a Halak szülötteknek. Ez egy óriási esély arra, hogy megmutassák, bebizonyítsák, hogy mire képesek. Emellett jusson idejük a szeretteikre és önmagukra!

A negyedik negyedévben a Halak bolygója, a Jupiter a Skorpióba lép, és szuper időszakot jelez a Halaknak. Jövő őszig sikereket érhetnek el bármiben, amiben hisznek, és épp aktuális.

 

szekelyhidi-agiSzékelyhidi Ági

személyiség-, és sorselemző

 

By | 2017-06-16T14:44:32+00:00 január 1st, 2017|Tudatos életmód|0 Comments

Szerző:

Az Énidő az önmagadra szentelt idő, ezek az írások és videók pedig lehetséges inspiráció Neked! Én alkotásként élem meg az Énidő üzeneteinek átadását, formába öntését, tapasztalataim gyűjtését. Olyan, számomra hiteles szakértőket mutatok be, akiktől én is tanultam és tanulok a mai napig is. Tartozz a közösségünkhöz és találd meg a saját utadat, a saját Énidődet!